Ismeretlen utakon

Sziasztok! A nagy fociláz közepette egy új történettel érkeztem hozzátok! Remélem ez is elnyeri a tetszésetek! Jó olvasást kívánok, és ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után! 

Ez is csak egy átlagos napnak indult. A reggeli nap átsüt a sötétítőn, és pont a szemembe talál utat az apró fénycsóva. Tekintve, hogy ez eléggé költőire sikeredett, azt hiszem le kell lombozzalak titeket, mert az életem nem ilyen érdekes. Persze sok lány álmodozik arról, hogy Londonban lakhasson, mellesleg nem épp a nyomornegyedben, hanem a gazdagok között. Az emberek vágynak a figyelemre. Ezzel én is így vagyok, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem. Viszont ha nem magad miatt néznek fel rád az emberek, hanem azért mert tudják, hogy te egy híresség csemetéje vagy, nos ez eléggé idegesítő tud lenni. Na, de mivel ezt csak a csajok érthetik, ezért most ugorjuk azt a részt ahol megint hisztizek. Térjünk inkább vissza abba a luxus villába, ahol élek.

Nyöszörögve kelek fel, mert az óra fájdalmasan korait időt mutat. Levánszorgok a konyhába, ahol anya éppen a laptopját nyomkodja. 

- Elfelejtettem valamit? - nézek felvont szemöldökkel az ajtóban sorakozó bőröndökre. Nem rémlett, hogy valahová utazni készülök.

- Neked is jó reggelt Lola. - morogja anya. - És nem, nem felejtettél el ezúttal semmit. - feleli. Furcsán nézek rá, de ő továbbra is a laptopja képernyőjét bámulja. Katlin Amstrong, London legismertebb szerkesztője. És történetesen az anyám. Nem lepődtem meg, hogy a korai órákban már a következő cikket elemezte, vagy éppen szidta az asszisztensét. Ez megszokott volt. Viszont az,hogy éppen elküld itthonról, és nem hajlandó megmondani miért, nos az igazán feldühített. Egy bögre gőzölgő kávéval tértem vissza az ebédlő asztalhoz. 

- Leszel szíves és nekem is mondasz valamit, vagy ki kell barkóbáznom?

- Elmész a nagyiékhoz. Összeszedtem a cuccaid. A repülőd 10-kor indul. A repjegyek az asztalon. - mutatott az említett helyre, ahol egy jegy árválkodott. - Most pedig hagyj dolgozni - zárta le a beszélgetést hidegen. Szuper. Szóval Budapestre megyek. A nagyiék ősrégi kuckójába, a két idegesítő unokatestvéremhez. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért is nem örülök ennek a hirtelen látogatásnak. Csak hát az a helyzet, hogy a nagyiék ezerszer rosszabbak, mint az itthoni „híresség”.

- Legalább azt megtudhatom miért? - próbáltam beszédre bírni.

- Bécsbe kell utaznom egy konferenciára. Nem maradhatsz itt egyedül, velem pedig nem jöhetsz. Roberték már nagyon várnak. Állítólag a két unokatestvéred meglepetéssel vár. Légy kedves velük.  - mondta olyan közönyös hangon, mintha az egyik beosztottjával beszélt volna, nem pedig a lányával. - A laptopod és a telefonod a bőrönd mellett van. Vigyázz rájuk. A nagyszüleid már nagyon rég láttak, és most rettenetesen boldogok. Ne lombozd le őket. Eléd mennek a reptérre. Most pedig menj készülődni, nehogy lekésd. - hesegetett el maga mellől. 

- Én is szeretlek anya - motyogtam. - Mennyi időre megyek? 

- Egy hónap - vágta rá majd csendre intett. Felkapta a mellette csengő telefont és halkan beleszólt. Nem hallottam ugyan semmit, de anyám fintorait elnézve, nem épp a legjobb barátnőjével cseverészett.

- Miért csak most mondod ezt? Nem gondoltad, hogy el akarok köszönni a barátaimtól és legfőképp a barátomtól?! Anya megígértem neki, hogy a nyarat együtt töltjük! - hadartam, miközben tényleg nem tudtam elhinni, hogyan képes ilyen könnyen lemondani rólam. Nem egy csomag vagyok amit felad Londonból és egészen Budapestig csendben utazik!

- Lola az Isten szerelmére, hagyd már abba a visítást! Szétmegy a fejem! A barátaid nemsokára itt vannak, ahogyan a drága "pasid" is - rajzolt idétlen idézőjeleket a levegőbe. Hangjából tisztán kihallatszott a fiú iránti undor. Alex és én a tanév közepén jöttünk össze. Első éves gimisként, mindent boldognak láttunk, és ezért szinte természetesnek vettük, hogy együtt vagyunk. Aztán a tavaszváró bulin elmélyültek köztünk a dolgok. Bevallotta, hogy szerelmes belém, és én sem titkoltam tovább az iránta táplált érzéseimet. Március 12. Alig három hónapja. Most pedig anyám tönkretesz mindent. Bízok Alexben, erről szó sincs, de nem vagyok biztos benne, hogy a kapcsolatunk kibír egy hónap különlétet. Hiszen az élet sajnos nem olyan, mint a filmekben. Nem létezik örök szerelem. Mindennek vége van egyszer. Csak nagyon kevés ember képes igazán szeretni. És sajnos őket nem becsülik meg eléggé. A mai világban az egyéjszakás kalandok a „menők” és szó sincs már a házasság utáni szexről. A fiúk többsége már el sem gondolkodik erről, akik azonban mégis, nos azokat általában strébernek nevezik.

- Kösz anya, hogy tönkreteszed az életem. Örülnék ha az életben egyszer a lányodként bánnál velem, nem pedig egy bábuként. Nem ugráltathatsz kedvedre,és akármennyire szeretnéd nem fogok egy hónapot a nagyiéknál tölteni. Remélem sikeres lesz, ez a munkád is. - vágtam még oda neki, majd felviharoztam a lépcsőn, és becsaptam magam mögött az ajtót. Magamra kaptam egy fekete has pólót és egy farmersortot, majd bevonultam a fürdőbe. Hallottam, hogy anya szöszmötöl egy ideig, majd a bejárati ajtó csapódása jelentette számomra az igazi szabadságot. Halk kopogások zaja zavarta meg a már-már költői csendet. Lesiettem a lépcsőn és miközben a hajammal babráltam ajtót nyitottam. Két ismerős kar azonnal a derekam köré fonódott és magához rántott. 

- Hiányoztál - suttogta Alex szinte a számba. 

- Nekem is. - mosolyodtam el, és a fiú jelenléte, mint oly sokszor most is megnyugtatott.

A barátaimmal töltött órákkal nem szeretnélek untatni titeket, elég annyit tudni, hogy végigbőgtük a titanicot, majd megettünk egy üveg nutellát, és végül megtárgyaltuk, hogy Ronaldo vagy Neymar a jobb pasi. (végül Ronaldo nyert természetesen)

- Mennem kell - sóhajtottam, és a kint várakozó taxira meredtem. A sárga kocsi lefékezett a házunk előtt, és két halk dudálással adta tudtomra, hogy megérkezett.

- Vigyázz magadra. És hívj - nyomott egy utolsó csókot Alex, majd elhátrált és hagyta, hogy a többiektől is elbúcsúzzak. Könnyes szemmel léptem ki a házból, és ültem be a járműbe, majd vissza sem nézve hagytam el a biztonságot jelentő közeget, hogy egy új, és ismeretlenbe szaladjak. Hát nem csodás?

                                                       ~

A kocsi száguldva halad el az 'Üdvözöljük Magyarországon' tábla mellett. Az ablakon az esőcseppek lassan pörögnek le, akarácsak az idő. Már lassan fél napja úton vagyok. A hosszú repülőút után, a reptéren minden reményem elszállt, hogy egy nyugodt napot tölthessek el. Beth és Amy sikítva fogadtak. A két lány semmit sem változott mióta utoljára láttam őket. Bár nőttek pár évet, a viselkedésük semmit sem változott. Mióta Clara az anyjuk meghalt, a nagyszüleimhez kerültek. Dom az apjuk ugyanis nem volt hajlandó két amerikai gyereket elvállalni. Így kerültek Magyarországra. Nagyon ritkán lejövök meglátogatni őket, azonban eddig sosem maradtam 3 napnál tovább. Viszont anyunak kötelező volt Bécsbe utaznia egy üzleti tárgyalásra, és mivel engem nem akart egyedül hagyni, így lepasszolt a nagyiékhoz. Nem mondom, hogy annyira szíven ütött a dolog, de semmi kedvem egy egész hónapot sikítozó lányok között tölteni.

- Lola drágám kérsz valamit a benzinkútról? - fordul felém a nagyapám hossza hallgatás után.

- Egy kávé jólesne - vallom be, miközben kirángatom a fülest a fülemből. Az autóból kilépve fáradtan nyújtózok egyet majd az eső elől menekülve besietek a sárga épületbe.

- Már nemsokára otthon vagyunk. Alig 10 perc. - csacsogja Amy folyamatosan mellettem.

- Szuper - felelem kicsit szűkszavúan. Nem akarom megbántani, de ha így folytatja egy idő után nem bírom majd mellette. A nagyiék ragaszkodtak hozzá, hogy ne Pesten szálljak le a repülőről, mert Magyarországot ők szeretnék megmutatni nekem. Ezért jóval az országhatár előtt szálltam le a száguldó járműről.

- Elmegyek a mosdóba. Mindjárt jövök - vágok a szavába, és eltűnök a szűk folyosón. Tényleg nem szeretném megbántani, ezért szükségem van egy kis magányra. A telefonomba mélyedve pötyögök egy sort Liznek, hogy megérkeztem és minden rendben, majd hirtelen megtántorodok.

- Hé, figyelj jobban a lábad elé - szól rám az előttem magasodó fiú. Alig egy fejjel magasabb nálam, és korban sem lehet sokkal idősebb. Barna fürjei a szemébe lógnak, és zafírkék szeme boldogan csillogott.A fehér póló kihangsúlyozta a fiú napbarnított bőrét, továbbá rálátást biztosított tökéletesen kidolgozott hasizmára is, ugyanis a fiú előszeretettel túrt bele hajába, így a kissé kicsi póló minden mozdulat után felcsúszott megmutatva az apró kockákat. Szuper. Belefutottam egy nagyképű fővárosi fiúba. Más sem hiányzott. 

- Nem csak az én hibám volt. - szólok oda dacosan. - Nem tehetek róla, hogy abból a magasságból nem látsz semmit! - vetem még oda majd ellépek mellőle. Alighogy egy lépést tettem a fiú keze hatalmasat csattant a fenekem, nekem pedig reflexből lendült a kezem az arca felé.

A pofon majdnem olyan hangosan csattant, mint az előző ütés.

- De tüzes valaki – veti oda egy pimasz mosollyal a fiú. Miközben tetőtől talpig végigmér.

- Nem kirakati bábu vagyok, akit kedvedre nézegethetsz! Szóval ezt hagyd abba!

- Zavar? – vonta fel a szemöldökét szórakozottan.

- Szia, Ádám - szökdécsel mellém Beth váratlanul, ezzel megszakítva beszélgetésünk.

- Szia, nagylány. Rég láttalak. - emeli meg a lányt, majd megforgatja a levegőben és visszarakja a fölre. Beth természetesen ezt is visongva fogadja.

- Miért nem jársz mostanában nálunk?

- Nem igazán volt időm. Viszont most, hogy véget ért a suli gyakrabban benézek majd. Hogy van a nagyapátok? Még mindig sokat zsörtölődik?

- Ne is mondd. - nevetni el magát az unokatesóm. - Rosszabb, mint mama.

- Majd megbékél. Viszont most mennem kell. Lassan indulunk vissza. Anyu berángatott egy kicsit a városba, mert mindenáron vásárolni akart. Vigyázz magadra. - nyom puszit Beth arcára, majd ellépve mellőle, felhúzott szemöldökkel néz rám. Keresztbe fonom magam előtt a kezem és farkasszemet nézek Ádámmal.

Nem hagyom, hogy ez a fiú azt higgye én is csak egy sarki kurva vagyok. Londonban rengeteg ilyen sráccal futottam már össze, és bár nem tökéletesen, de megtanultam kezelni a helyzetet.

- Lányok hol vagytok már? - hallom nagymamám kétségbeesett hangját a bolt felől. Beth boldogan elszalad és én is indulni készülök, amikor újdonsült barátom a karomnál fogva visszaránt.

- Még találkozunk - suttogja a fülembe, nekem pedig egy percre kimegy a fejemből minden gondolat. Túl közel van. És a fenébe is. Túl jó az illata. Citrus és mentol illata keveredik. Össze kell szednem magam! Ez is csak a bugyimba akar bejutni! korholom magam, azonban a testem nem reagál. A fenébe! Ha nem megyek el,olyan dolgokat fogok csinálni amiket később megbánhatok. Végül nehezem ugyan, de elmozdulok a fiú mellől, és vissza sem nézve kisietek a kocsihoz. Becsapom magam mögött az ajtót, mire mindenki rám pillant.

- Ne csapkodd azt az átkozott ajtót Lola! - morog a nagyapám a volán mögül.

- Robert, hogy beszélsz szegény lánnyal! - szólal meg nagymamám is.

- Neki is ugyanazok a szabályok, mint a lányoknak. Nem fogok kivételezni vele, mert Ő Katlin lánya.

- Hagyd ezt abba! - sziszegi újra nagymama. Itt elégeltem meg az öregek veszekedését és a fülhallgatót a fülembe nyomva kizártam a külvilágot. Megrezzent a kezemben a telefon amit a hirtelen ért meglepetéstől majdnem elejtettem. Feloldottam és fáradtam néztem a képernyőre. Ezúttal nem Liz egy újabb üzenete várt rám, hanem egy Facebook értesítő. Szabó Ádám ismerősnek jelölt. Felnevettem, majd tudomást sem véve a barátfelkérésre kinyomtam a telefont. Ahogy az életben, úgy a neten sem hagyom,hogy tönkretegye a kikapcsolódásom. Persze a fiú nem hagyta annyiban. Alig egy perc múlva üzenetem érkezett tőle.

Ádám: Mivan kislány, már nem is emlékszel rám? Pedig szerintem eléggé elcsábítottalak.

Lola: Kopj le köcsög. Csábításról pedig szó sem volt.

Ádám: Most magadnak vagy nekem akarsz hazudni?  - megforgattam a szeme üzente láttán.

Lola: Ne álltasd magad.

Ádám: Nem én vagyok az, aki álomvilágban él. Ma este 10-kor a házatok mögötti tónál találkozunk. Öltözz fel jól meg ne fázz! - ez a fickó komolyan nem képes felfogni, hogy nem érdekel?

Lola: Ne is álmodj. Vigyázz még a végén anyuci mérges lesz, hogy ilyen későn kint járkál a kicsi fia.

Ádám: Biztos lehetsz benne, hogy ott leszek. És te is. - elmosolyodtam magabiztossága láttán, és kiléptem a beszélgetésből. Eljátszottam ugyan a gondolattal, hogy nem megyek ki és faképnél hagyom. De látni akarom a fancsali képét, amikor megmondom neki az igazam. Hiszem ez mégis jobb, mint az interneten elintézni a dolgokat. Mellesleg ez a srác a valóságban kicsit kisebb pofával bír. Ha meg nem, akkor majd teszek róla, hogy úgy legyen.

- Lola drágám megjöttünk - hallom nagyanyám gondoskodó hangját az anyósülésről. - nagyapád már bevitte a bőröndöd és lányok is bent vannak már. Sajnos most az idő nem igazán kedvezett nekünk, de remélhetőleg holnap már jó lesz és megmutathatom neked Magyarország szívét. - mesélte mosolyogva. Keze ide - oda járt a tájat mutogatva. Budapest külvárosában találtam magam. Egy nem túl nagy viszont eléggé meghitt családi ház előtt ácsorogtunk. Falai fehérek voltak és csak itt-ott tarkította néhány sárfolt. Nagyi a ház kiskertjébe virágokat ültetett, és az ablakokban is muskátli virított. Az udvaron kutya szaladgált, akinek ha az emlékem nem csal Lucy a neve. Kikászálódtam a kocsiból, és a hatalmas kerten átvágtatva a bejárati ajtón rontottam be. A hely nagyon megváltozott mióta utoljára itt jártam. A nappaliban új bútorok kaptak helyet, és a régi kopott falakat is újrafestették. Itt sem maradhattak el a nagyi növényei. Az egyik falon hatalmas családi képkollázs tarkította a makulátlan falat. Mosolyogva álltam meg előtte. Pár közös fotó, Amyról és Bethről, továbbá találtam pár képet magamról is. 

- Lola, gyere megmutatom a szobád - ragadta meg a kisebbik lány a kezem. Amy 2 évvel fiatalabb csak testvérénél, azonban néha érettebbnek tartom, mint Beth. A falépcsőn csoszogva mosolyogva hallgattam a lányt, aki arról mesélt éppen,hogy most kaptak új barbie baba házat. - Ez lesz a te szobád - tárta ki előttem a faajtót hirtelen. A szobából fény áradt ki.

- Köszönöm - nyomtam puszit a homlokára, majd bezártam magam mögött az ajtót. Az ablak alatt egy íróasztal magasodott, mellette pedig egy apró polcsor. A fal mellett gardrob húzódott. Vele szemben pedig egy franciaágy árválkodott. Az íróasztalhoz lépve jobbam megszemléltem a csomagot ami rajta hevert.

Feladó: Kathlin Amstrong